Tegnap azon gondolkoztam, hogy miért fontos az, hogy kimondjam mindazt, ami bennem forog...
Találkoztam egy barátnőmmel, és sikerült meg-tény-állapítanunk, hogy bár a gondolatainkat nagyon gyorsan, néha túl gyorsan kimondjuk, ugyanakkor az érzelmi oldalunkat elnyomva tartjuk, és az ott ért sérelmeinket nem fogalmazzuk meg, s így nem is dolgozzuk fel megfelelően!
Tudom, hogy az előző bejegyzésben már érintettem ezt a témát, és nem akarok újra, meg újra ugyanazon agyalni, viszont ezt olyan fontosnak tartom, hogy igyekszem többféleképpen rögzíteni.
Megkérdezték tőlem, hogy ha csak egyetlen dolgot megváltoztathatnák a múltamban, mi lenne az, általában azt mondtam volna: "Semmit..."
Tegnap viszont azt mondtam:
"Megfogalmaznám mindazt, ami bennem érzelemként van, ami sért, ami bánt, ami öröm, azért, hogy képes legyek megfelelően lezárni..."
Tegnap olvastam Csernustól, és azt írta, hogy "Amikor arra hivatkozunk, hogy azért nem mondunk ki valami érzelmi sérelmet, mert nem akarjuk megbántani a másikat, akkor ott igazából az a félelem húzódik meg, hogy a kapcsolat nem éli túl ezt a megmérettetést... Itt a félelem valódi gyökere, hogy az egyén FÉL és RETTEG a konfrontációtól..."
Nos igen... mélyen önmagamba néztem, és a legtöbbször NEM a másik miatt, hanem önmagam miatt nem mondtam ki mindazt, ami bennem van... merthogy jajj akkor elhagy, meg nem fog szeretni, meg hogy egyedül maradok... De ez jó motiváció arra, hogy ne változtassunk? Akkor csak hazugság lesz, amiben élünk... S én nem akarok abban élni, s nem akarok úgy visszanézni: ha ezt kimondtam volna, akkor most máshol lennék, és boldogabb lennék... csak akkor már késő...
Persze nem azt mondom, hogy az a jó megoldás, ha mostantól MINDENT, MINDENKINEK, AKKOR és ÚGY... mert ez sem jó...
Miért? Mert érzelemből lehetsz elhamarkodott, ÉS túlozhatsz... Tehát a legjobb az, ha lehiggadsz ÉS azután megfogalmazod a másiknak mindazt, ami benned van...
Az őszinteséggel nincs baj alapvetően... Viszont vannak emberek, akik a bunkóságig őszinték...
Őszinteséggel két dolgot érhetsz el: építhetsz, vagy rombolhatsz.
Amikor úgy vagy őszinte, hogy nem veszed figyelembe a másik embert, amikor melegében kimondasz mindent, akkor rombolsz...
Amikor végiggondolod, és átrágod, lehiggadsz, és a másikra is tudsz tekintettel lenni, és elmondod ugyanazt az információt, akkor építesz... És nem zúdítunk azonnal mindent a másikra... Meg azt gondolom, hogy kell hogy legyen annyi belátási képességünk, hogy tudjuk: ki az akivel érdemes őszintének lenni...
Mert csomóan vannak, akik verik a mellüket, hogy "Dehát én csak őszinte vagyok..." Közben meg egy frászt! Megbántanak másokat azért, hogy nehogy meglássák a bennük lévő hibákat... Másokra mutogatnak, nehogy valaki észrevegye, hogy az ő szemükben nem szálka, hanem gerenda van...
Nem szeretném, ha az érzelmeim kimondatlanul maradnának, sem pedig azt, hogy elhamarkodottan legyenek megfogalmazva...
S itt jön be a Bölcsesség...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése